Timóteus legatyásodik

Volt egyszer egy valagnyi falevél egy talicskában. Timóteus tette oda
őket. Timóteus szárította ki a szomszédasszony virágait is, mert a
virágok felé tett egy méretes ponyvát.
A virágok nem kaptak levegőt, és a mama sem, mikor meglátta őket.
Azonnal tárcsázta a rendőröket, akik másnap meg is érkeztek.
Izolda néni - mert így hívták - elpanaszolta sérelmeit, hogy itt ez a
szerencsétlen Timóteus, és csak úgy megsemmisíti a növényeit. Mert
hogy ehhez van kedve.
A rendőrök - Kollár és Zsinat, harmincas fickók - bekopogtak a Tallér
utca 4-be Timóteushoz. Timóteus éppen újságpapírból készített
televíziót.
Kollár ráripakodott:
- Hát basszon meg téged a komótos zsiger, mire nincs neked időd? Vleh.
Na gyere fiacskám, viszünk a pajtikhoz. Be a Bülgér útra. Ott
társalgunk kicsikét.
Timóteus le sem ívelte, hogy miről cuppogott neki ez a zsírtól
töccsenő zsernyák. A tegnapelőtti szalonnazsír is csicsergett a
bajszán Kollárnak.
Zsinat is rákezdett:
- Te tohonya szopkodó, embereld meg magad, társadalom likas vödre!
Dobd el a papírtévécskéd, gyere szépen Zsinat papával, megyünk egy
kicsit beszélgetni a többi rendőrkével!
Timóteus így szólt:
- Bocs srácok, nem vagyok vevő az ilyen pürítésekre. Megértem én
anélkül is, hogy annak a trottyos luvnyának van valami problémája
velem. Azt is tudom, hogy mi. Elkúrtam a kibaszott növényeit. Rátettem
egy csinos kis napellenzőt, hogy kipusztuljanak. Tudják hogy miért?
Kollár és Zsinat rendőrszerűen összenéztek, amellyel a folytatásba
vetett izgalmat próbálták felszínre hozni.
Timóteus folytatta:
- Tudjátok miért? Tudjátok, ti lúzerek, ha? Csak rátok kell nézni. Nem
érdemeltek ti semmi tiszteletet. Még hogy magázzalak benneteket,
löttyedt kisvárosi suttyók. Süt rólatok, hogy anyátok tizenéves
korotokig a seggeteket nyalta, és még az általánosban is cumiztatok.
Hát basszátok meg.
Az a hülye Izolda néni meg tavaly nyáron a szemem láttára szúrta egy
hosszú kötőtűre a kedvenc teknősöm, majd a többi nyanyával az éppen
zajló kerti mulatság főételévé tette. Szegény Pomber, a kedvenc
barátom volt. Ennyit a baszott szomszédokról. Meg a nőkről is,
persze.
Kollár és Zsinat egy kicsit eltűnődtek. Rádöbbentek hirtelen, hogy a
feleségeik mind haszontalanok. Jól van az, hogy főznek, mosnak,
mosogatnak, de mindig elsózzák a vacsorát, mikor éhezve
hazarottyannak, mindig összemossák a piros inget a fehérrel,
rózsaszínt meg nem hord férfiember, igaz-e. Mosogatásnál meg
természetes, hogy a múlt heti kajával találkozunk a kanalunkon.
Kezet ráztak Timóteussal és elmentek.


Másnap reggel Timóteus folytatta a papírtévét, amelynek elkészítését a
lokális pancser rendőrök felbukkanása miatt félbe kellett szakítani.
Éppen vagdossa az újságot, mikor ismerős arcokra bukkan a címlapon:
"sdéfeks. bocs mellément. szóval. BRUTÁLIS GYILKOSSÁG A TALLÉR
UTCÁBAN. KOLLÁR ÉS ZSINAT AGYONPÁHOLT EGY IDŐS ASSZONYT SAJÁT
KERTJÉBEN AZ OTT TALÁLT ESZKÖZÖKKEL. "
Na, mondja magában Timóteus, ezeknek agyára ment a tegnapi monológom.
A főoldal kizárólag ezzel a cikkel foglalkozik.
Timóteus tovább olvas:
"A két idétlen először kerti locsolóval facsarta ki a delikvenst.
Addig facsargatták, amíg ki nem jöttek korhadt belei. Nyálából
málnaszörpöt készítettek, fejével pedig a futball-világbajnokság
lázában égve egy kellemeset futballoztak a pázsiton. A tetemre az
újságos Pörszerejky János talált rá, aki nagyot nevetett, majd
értesítette a rendőrséget. A rendőrségen épp ebédszünet volt, nem
vették fel a telefont. Jánoska bá' így tovább biciklizett balatoni
nyaralója felé, hogy horgásszon egy jót.
Tulajdonképp ennek a hírnek semmi értelme, mert a bűncselekmény után
pár órával megtalálták Kollár és Zsinat holttestét Mileszmária
határában. Haláluk oka a következő: Zsinat ölében egy méretes
sörösüveget találtak - ez még önmagában nem ok -, benne Kollár
levágott ujjaival. Zsinat, miközben Kollár vezette az autót, azzal
szórakozott, hogy a kesztyűtartóban talált csípőfogóval egyenként
lecsippentette Kollár ujjait a kezéről. Kollár, mint köztudott, nem
érzékel fájdalmat, viszont ujjak nélkül igen nehéz autót vezetni.
Karamboloztak egy elszabadult tehéncsordával, a kocsi ripityára tört,
s ezek szerint az utasok is. De azt hiszem, ez lényegtelen. Na
mindegy. Jobban ügyeljenek az utakon! Óvatosan a magyar kátyúkkal!
Römötypetti Zoltán, Helyi Hírek Mértékkel, 2001. 05. 22."


Timóteus is röhögött egy nagyot, akárcsak a Janó bácsi, először
kigombolta piros kockás ingét, majd letolta világoskék kantáros
nadrágját és a szoba közepére szart.

Apró állatkák, például papagáj

Egyszer volt, hol nem volt, valahol biztos volt, volt egy közepes fiú. Se nem kicsi, se nem nagy. Ez a közepes fiú nem volt egyszerű. A bélrendszere felettébb összetett volt. Ha málnaszörpöt ivott, öklendezni kezdett és nem bírt felkelni három napig. Ha rakott krumplit készített anyukája, a Vályog Sári néni, akkor fejjel lefelé lógott egy mászókáról, hogy rendesen meg tudja emészteni a táplálékot.
Vályog Sári egy huncut lány volt fiatalkorában. Akkor még nem tudott se főzni, se sütni.
A közepes fiú nevét most elárulom: Pozdorja Huba.
Pozdorja Huba 14 éves. Lószőrecsettel fest, márványlapokkal hajtogat.
Hubának volt egy papagája, akit egy elhagyott ülőhelyen talált.
A madarat Ulriknak nevezte el, aki élénk zöld szemével mindig meglátta a legérdekesebb, éppen történő eseményeket.
Hétfő reggel volt, felváltva villámlott és nem. Ulrik a szobában ücsörgött egy színes szék karfáján, várta a gazdáját, hogy egy kicsit csevegjen vele.
Elmélyülten bambult ki az ablakon, amikor megpillantott egy apró fiút, amint beszökik a kertbe. Az aprófiú egyenesen a homokozó felé vette az irányt, és az ott található játékokat elkezdte beletuszkolni piszkos pólójába.
A papagáj elkezdte kapirgálni a széket, hogy Huba meghallja.
De Huba nem jött. Teltek a percek, de nem jött. 4, 6,12. Huba még mindig sehol.
Ulrik gondolkodóba esett.
Majd abbahagyta a karmolgatást.
Rájött, hogy Hubának többé semmi szüksége a homokozójátékokra. Így hagyta, hadd vigye el az aprófiú őket.
Nézte, nézte, ahogy az aprófiú mohón kapkodja a vödröket, lapátokat, szitákat.
Amint végzett a pakolással, el is indult hazafelé. Ám éppen hogy kilépett volna a homokozóból, megbotlott annak szegélyében és az összes kacat, amit összeszedett, otromba zörgésekkel a földre zuttyant.
A lármára megjelent Vályog Sári. Úgy kicsapta a szúnyoghálót, hogy azonnal berepült az összes bogár a konyhába.
Megfontolt, súlyos léptekkel közelített az aprófiú felé, akit Gusztávnak neveztek el.
Gusztáv piros csíkos pólója menten vizes lett, csak úgy csordogált róla a veríték.
Vályog Sári arcán rettentő gonosz vicsor kezdett fényleni.
A vicsor mögül hamarosan előtűnt 40 fog is. Mindketten tudták, hogy mi fog következni.
Sári néni nekirontott az aprófiúnak. Ott ütötte, csapkodta, karmolta, harapta, ahol csak érte. Normális anyuka nem csinál ilyet.
Az aprófiú csak jajgatott és sírdogált, minden egyes pofon és rúgás után még apróbb lett.
Vályog Sári pár perc után megunta a civakodást, és leszállt a gyerekről.
Néhány pislogást követően neki is látott a nekilátnivalónak:
- Te kis cinkotai senkiházi! Mégis mit képzelsz? Átugrasz a kerítésen, és se szó, se beszéd, elviszed a fiam régi játékait? Förtelmes vagy. Mondj már valamit, az isten szerelmére!
Gusztáv csak szipogott és szipogott. Kifújta az orrát, megigazította a ruháját. Szegény alig bírt felkelni. Így szólt:
- "Kedves" néni. Először is. Gusztáv vagyok, 9 éves, és tényleg átugrottam a kerítésen. Eléggé fájt a landolás, aztán maga is rátett egy lapáttal. Szép, mondhatom. Másodszor. A fia, Huba a legjobb barátom. Csak maga annyira sem figyel rá, hogy ilyeneket tudjon. Mesélte. Ön azt sem tudja, hogy hány éves a fia. Na persze. Honnan tudna bármi mást is. Harmadszor: a fia már túl nagy a homokozáshoz. Mit bánná, ha bárki is elvinné ezeket a hülye játékokat? Egyébként meg azért nem a kapun jöttem, mert nem szeretem a kapukat. A kerítésen többféleképpen lehet bejönni. Végezetül csupán annyit mondanék, hogy Hubával megbeszéltük, hogy elviszem ezeket a kacatokat. De tudja mit? Most már nem kell. Most már nincs kedvem ezekkel játszani. Inkább építek néhány makettet, hogy összerombolhassam őket, vagy kisállatokat belezek ki. Tudom, hogy maga ilyeneket gondol rólam. Azt hiszem, hogy megyek. További szép napot. A viszontlátásra.
Azzal az aprófiú megigazította hullámos, barna haját, zöld szemét és ruházatát, és egy hetyke ugrással visszapattant családi házuk udvarára. Csak egy csobbanást lehetett hallani, biztosan a kerti tóba esett.
Vályog Sári egy kicsit még álldogált a kertben, majd felszedte a fűről a homokozójátékokat. Színes műanyagból voltak, egy nagyon drága boltban vette őket.
Eltűnődött az aprófiú monológján. Belátta, hogy teljesen igaza van.
Vályog Sári leült a homokozóba és játszani kezdett.

Bronz bébi, apu, anyu

Hello!